20.rész

~Stella

-Austin kérlek mond hogy nem...
-Keresek egy orvost. -Austin hihetetlen gyorsasággal felpattant és elszaladt. Két perc múlva 3 orvos jelent meg és bementek Rockyhoz.  Austin szorosan magához húzott.  A pólójába bújtam nem akartam hogy a külvilág lássa a fájdalmamat.  Rocky szülei idegesen fel alá mászkáltak. A sípoló hang megszűnt és kijöttek az orvosok. 
-Kik a hozzátartozók?  Esetleg család vagy barátok?
-Mind. - Válaszoltam.
-Rossz hírt kell közölnünk önnökkel.. Rachel elhunyt. - ennél a mondatnál egy világ tört össze bennem.  A földre rogytam és csak zokogtam. Valaki felemelt a földről és az ölébe ültetett.  Sejtettem hogy ki az.  Ki más mint Austin.!? Telezokogtam a pólóját.  Ő csak simogatta a hajamat. 
-Mindig itt leszek melletted.
-Austin, szeretlek! -suttogtam a fülébe.

~Austin

Stella telezokogta a pólómat.  Simogattam a haját hátha megnyugszik.
-Mindig itt leszek melletted.
-Austin, szeretlek! -suttogta a fülembe.  Legszívesebben felkapni és megcsókolni akartam. Örültem hogy viszont szeretnek. De majdnem összeroskadtam a fájdalomtól hogy akit a világon a legjobban szeretek itt szenved.  Nekem csak ő van. 
-Én is. -adtam a homlokára egy lágy puszit. - végre tudtam hogy mit is érez irántam, szeret.
-Szeretném látni.
-Nem tartom jó ötletnek de megvárlak itt kint. - bólintott majd belépett a kórterembe.

~Stella

Meghalt az a személy aki óvodás korom óta velem volt. Vele vásároltam vele csináltam mindent.  És most...  Itt vekszik holtan. 
-Rocky, köszönöm a gyönyörű éveket.  Amiket vagy azzal töltöttünk hogy hülyéskedtünk vagy meghallgattuk a másikat vagy csak mint jó barátok veszekedtünk. Mára visszasírom az összes veszekedésünket. Öröm és bánat könnyeinket.  Köszönöm neked hogy te mindig hittél bennem és mellettem álltál.  Örökké legjobb barátok ∞.  -Az utolsó mondatomnál már záporoztak a könnyeim. Megsimigottam a karját majd kiléptem a kórteremből. Emett és Rachel szülei is sírtak.  Austin is szomorú volt. Nem ismerte Rachelt. De szerintem miattam szomorú. Vagyis azért hogy szomorú vagyok. Odamentem hozzá. Megfogta a kezemet majd kisétáltunk a kórházból. Addigra már ott volt egy taxi. Beszálltunk aki a hotelba vitt minket. Austin némán ült és szorította a kezemet mindvégig. Kifizettem a taxit majd felmentünk a szobába. Tudom hogy életem egyik legfontosabb személye ment el. De fel kell állnom. Nem szabad elhagynom magam. Austin ledőlt az ágyra és a plafont kezte el kémlelni. Én felkaptam a táskámat vagyis a bőröndömet és az egészet bevittem magammal a fürdőszobába. Lezuhanyoztam. Majd lemostam magamról az elkenődött sminket. Hajamat befontam. Felvettem egy farmer shortot egy fekete toppal és egy fekete Supraval. A gyász színnek azért meg kell lennie. Utolsónak hagytam a sminket. Csak szempillaspirált használtam és egy kis szájfényt. Kivonszoltam a cuccaimat a fürdőből majd leültem az ágy végébe. Austin hirtelen felült és végigmért.
-Előttem nem kell erősnek mutatnod magad.
-Megszokás. -rántottam meg a vállamat.
-Azt hittem nekem rossz az életem. De téged sorban érnek a megpróbáltatások és csapások. -komolyodott el Aust hangja.  - Elmegyek zuhanyozni. - felpattant majd bement a fürdőbe. 20 perc elteltével egy száll boxerban jött ki.  A szám egy "o" alakot formált akaratom ellenére is. A számba haraptam amit ő is észrevett. Felémindult majd ledöntött az ágyra. Leszedte rólam a ruhát így csak egy fehérneműben voltam. A testem minden szegletét apró csókokkal hintette be. Amikor a számhoz ért elmosolyodott. Beleharapott az alsó ajkamba. Finoman eltoltam magamtól. Ilyedten nézett rám.
-Ma hallt meg a legjobb barátnőm. 1 hetet kérek.
-Szeretlek. - ahogy ezt kimondta a szemembe nézett. Teljesen elvesztem a gyönyörű zöldeskék szemében. Délután 3 óra van. De hulla fáradtak vagyunk. Lefeküdtem az ágyra. Austin mögémfeküdt majd bal karjával szorosan magához húzott. Ha akartam volna se tudtam volna megmozdulni. A nyakamra adott egy gyengéd puszit majd letette a fejét a párnára. A fejemet én is lehajtottam hogy eltudjak aludni és ha csak egy pár órára de kiverjem a fejemből az egészet.